IrányTrogir

Erdekar Kft.

A cégről.

Az IrányTrogir egy kis, ambiciózus cég, mely Közép-Dalmáciai kirándulások szervezésével foglalkozik. Profi szervezésüknek köszönhetően több ezer magyar turista vehetett már részt az álomnyaraláson – a csapat nem csak a szálláskeresésben és a kirándulások szervezésében jeleskedik, más ügyekben is szívesen segítséget nyújt ügyfeleinek.

Mint minden kis cégnek, az IrányTrogir csapatának is az volt a célja, hogy minél nagyobb növekedést tudjanak megvalósítani, ezért kapcsolatba léptek velünk, és megkértek bennünket, segítsünk ennek a célnak a megvalósításában.

Elkészült oldal megtekintése
0
%-os látogatói növekedés
0
Rekord forgalom
0
Blog post egy év alatt
0
/ 100 pont Google PageSpeed Insights-on

Célok.

Az IrányTrogir csapatának elsődleges célja az volt, hogy növelje az eladást, a weboldalon történő több foglaláson keresztül. Ehhez egy teljesen új, egyedi weboldalra volt szükségük, mely megfelel a modern SEO elvárásoknak, és olyan minőségi, rendszeresen megjelenő tartalmakra, melyek az organikus forgalmat a weboldalra irányítják.

Ahhoz, hogy ezt a célt meg tudjuk valósítani, a legelső feladatunk az volt, hogy lecseréljük a korábbi WordPress weboldalt egy teljesen egyedi, saját fejlesztésű oldalra, mely mindenben megfelel nem csak az ügyfél elvárásainak, hanem a modern technológiai követelményeknek is.

Stratégiák.

A weboldal forgalmának és az online történő foglalások számának növelése érdekében először is létrehoztunk egy új, korszerű, napjaink technológiai elvárásainak megfelelő weboldalt. Mivel a cél az volt, hogy minél több látogatót irányítsunk az oldalra, komoly keresőoptimalizálást is végeztünk az oldalon, mely a technikai SEO-t és az on-site SEO-t is magába foglalta.

Az oldalra emellett olyan blogbejegyzések is készültek, melyek heti rendszerességgel jelentek meg és tartalmazták a fontos kulcsszavakat. A szövegek úgy lettek megtervezve, hogy a keresőmotoroknak és a látogatóknak is egyaránt értékesek legyenek.

Eredmények.

Az új weboldalnak, a tartalomfejlesztésnek és a keresőoptimalizálásnak köszönhetően az IrányTrogir eladása fél év alatt a duplájára nőtt, az oldal pedig 4 hónap alatt több mint 10.000 egyedi látogatót számlált.

A 2019-es év a konkurencia számára nagy forgalomcsökkenést hozott, az IrányTrogir csapata viszont rekord évet zárhatott a fejlesztéseknek és a folyamatosan megjelenő tartalmaknak köszönhetően. Ennek eredményeképp hamarosan más városokkal is kibővítik kínálatukat, további együttműködésünk pedig nem kérdéses.

Rólunk mondják

Vélemények.

Dani és csapata (Erdsoft) fél év alatt duplájára felpörgették az eladásomat és 4 hónap alatt több mint 10.000 egyedi látogatót számlálhattunk az oldalunkon. Még más konkurens cégek az évet nagy forgalom csökkenésnek éltek meg, addig mi rekord évet zártunk! Köszönjük nektek és nem kérdéses a további közös együttműködés. 

ErdSoft
Ervin és Laura
IrányTrogir
tulajdonos

Egyedi weboldal, mely megfelel a modern SEO elvárásoknak.

Az új weboldalnak, a tartalomfejlesztésnek és a keresőoptimalizálásnak köszönhetően az IrányTrogir eladása fél év alatt a duplájára nőtt, az oldal pedig 4 hónap alatt több mint 10.000 egyedi látogatót számlált.

Előző esettanulmány
Mortoff
Következő esettanulmány
IrányTrogir
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat.