2022. október 12-én a Szabadkai Műszaki Szakfőiskolán egy új, modern tanterem ünnepélyes átadására került sor. A projekt az ErdSoft és a Sonrisa cégek támogatásával valósult meg.
Maga az ötlet Erdudac Dánieltől származik, a projekt értéke pedig közel 3 millió dinár. A modern tanterem célja, hogy a főiskola egy olyan vonzó, korszerű helyiséggel gazdagodjon, melyben a fiatalok jól érzik majd magukat, és amely arra ösztönzi őket, hogy a tanulmányaik befejeztével itthon maradjanak. Maga a koncepció nem új, hiszen az ErdSoft 2011 óta aktív Szabadkán, nem titkolt célja pedig, hogy a fiataloknak lehetőséget biztosítson arra, hogy egészséges és sikeres karriert tudjanak megvalósítani a saját környezetükben.
Erdudac Dániel, az ErdSoft igazgatója nyitotta meg beszédével az ünnepséget. Erdudac úr visszaemlékezett hallgatói éveire és elmesélte az összegyűlteknek, hogy a programozás mindig is érdekelte és már hallgatóként is dolgozott. Hamarosan nem tudta egyedül végezni az összes feladatot, így elkezdett kollégákat foglalkoztatni. Egyre nagyobb projektekkel bízták meg őket és az elismerések is egyre jelentősebbek voltak. A cég bejutott a 100 leggyorsabban fejlődő vállalkozás közé Szerbiában. Erdudac úr elmondta, a konkurens és magas fizetések mellett az is fontos, hogy az irodák szépek, a kísérő programok és szolgáltatások az alkalmazottak számára pedig gazdagok legyenek, hiszen a programozók csak ilyen egészséges munkakörnyezettel ösztönözhetők arra, hogy itthon maradjanak.
Az ErdSoft egyik legfontosabb célja, hogy pont ilyen környezetet teremtsen. Felismerve az együttműködésben rejlő erőt, az ErdSoft nemrégiben a Sonrisa Csoport tagjává vált – az egyre nagyobb projekteknek és lehetőségeknek köszönhetően pedig Erdudac úr elhatározta, hogy a főiskolai évei alatt legnehezebbnek vélt tantárgy termét egy olyan környezetté varázsolja, mely kellemes lesz, és arra ösztönzi majd a hallgatókat, hogy megvalósítsák a kitűzött céljaikat.
A Sonrisa Csoport több iskolával és felsőoktatási intézménnyel is közreműködik, a cél pedig az, hogy az ErdSoft, mint a csoport tagja szintén egyre aktívabban segítse a diákokat és a hallgatókat. A Sonrisa Csoport a Szegedi Tudományegyetemmel is közreműködik, ahol közel 700 hallgató hallgatja azt az akkreditált tantárgyat, melyet a Sonrisa előadói tartanak. Tervben van egy hasonló program beindítása a Szabadkai Műszaki Szakfőiskolán is.
Dombi Gergely tartott beszédet a Sonrisa képviselőjeként, és elmondta, hogy a programozók kivándorlása a korábbi évek egyik legnagyobb kihívása volt a cégek számára. A Sonrisa célja, hogy olyan környezetet teremtsen, mely fel tudja venni a versenyt a nyugati cégekkel, nem csak a fizetések terén, hanem a munkafeltételeket és a munkakörnyezetet illetően is. A Sonrisa Csoport igyekszik támogatni a közösséget is, ezt pedig elsősorban az oktatásba és az oktatásügyi intézményekbe való befektetéseken keresztül teszi.
Dr. Fürsztner Igor, a Szabadkai Műszaki Szakfőiskola igazgatója megköszönte a cégeknek a támogatást. Elmondta, hogy a rádión hallott egy hírt, mely a munkaerőpiaccal kapcsolatos, és nagy örömmel töltötte el, hogy a mérnökök és informatikusok iránti kereslet hatalmas, a főiskolán pedig éppen ilyen irányzatokkal foglalkoznak. Dr. Fürsztner kiemelte, reméli, hogy a hallgatók kihasználják majd a lehetőségeket, melyeket ez a korszerű tanterem kínál, és még sikeresebbek lesznek majd a további karrierük során.
Dr. Čović Zlatko, a főiskola igazgatóhelyettese elmesélte, hogy Erdudac úr már hallgatói évei alatt is mindig új megoldásokat kutatott és nem mindennapi gondolkodásmódja nem csak a programozás, hanem az üzletvitel terén is megmutatkozik. Elmondta, hogy a főiskola a professzorok számára szinte egy második otthon, a munkálatokat pedig úgy élte meg, mintha a saját otthonát újította volna fel. Elmesélte az összegyűlteknek, hogy a Szabadkai Műszaki Szakfőiskola az országban másodikként, még 1997-ben kezdett informatikát oktatni. Miután bevezették az internetet a hallgatóknak este nyolc és reggel nyolc óra között volt lehetőségük arra, hogy használják az internetet, és ők ezzel a lehetőséggel maximálisan éltek is. Manapság a diákokat már más dolgok örvendeztetik meg, ez a multifunkcionális tanterem pedig egy ilyen dolog, és meg is köszönte mindkét cégnek, hogy ez a projekt megvalósulhatott. Kiemelte, hogy reméli, hogy a mostani hallgatók is leendő igazgatók lesznek, és szívesen visszalátogatnak majd a főiskolára, mint partnerek vagy munkatársak, illetve közös projektek keretében.
Az ünnepélyes beszédeket követően kerekasztal beszélgetés következett. A résztvevők arról beszéltek, mennyire fontos, hogy az ipar is aktívan részt vegyen az oktatásban, és hogy a hallgatók megtanuljanak logikusan gondolkodni, illetve, hogy tisztában legyenek azzal, igenis van lehetőség, hogy a saját szakmájukban találjanak munkát szülővárosukban. Arról is beszéltek, hogy a magasoktatásra vonatkozó törvény sajnos nem elég rugalmas, mikor az új programok akkreditálásáról van szó, ami egy ilyen gyorsan változó környezetben problémát tud okozni, de szerencsére léteznek olyan programok és tantárgyak, melyek szabadabbak, és így lehetővé teszik a cégeknek, hogy rész vegyenek a hallgatók oktatásában. A résztvevők megállapították, hogy az ErdSoft és a Sonrisa előadói a hallgatóknak praktikus tudást tudnának nyújtani, nem csak a technológiákat illetően, de olyan területeken is, mint a csapatmunka, a stresszkezelés, a kommunikáció stb.
Az ünnepség után a tantermet átadták a diákoknak – az ErdSoft reméli, hogy az új környezet és a modern felszerelés motiválja majd a hallgatókat és lehetővé teszi számukra, hogy elérjék szakmai céljaikat.