Interjú a Digital Hive alapítóival és munkatársaival a Kárpát-medence magazinműsorban

A Digital Hive irodaházat, mely cégünknek is otthont ad, meglátogatta, és a déli régió innovációs otthonaként mutatta be a magyarországi M1 televízió Kárpát-medence című magazinműsorának stábja.

 

“Szabadkán kapott helyet a régió egyik legfejlettebb irodaháza, a Digital Hive, mely három helyi informatikai cégnek ad otthont.”

“Dudás Róbert, az ErdSoft projektmenedzsere elmondta, hogy a cég tulajdonképpen egy garázscégként kezdte, napjainkban pedig egy igazán pazar, motiváló környezetben tudnak dolgozni, mely a nehezebb pillanatokon is átlendíti a csapat tagjait.”

“A fiatalok számára óriási motiváció, hogy egy ennyire modern környezetben dolgozhatnak nap mint nap. Az irodaház ötlete 2015-ben született meg, 2019-es átadása pedig mindhárom cég számára egy álom beteljesülése volt. Az irodaház építésére a cégek 2017-ben pályáztak sikeresen, a Prosperitati Alapítványnak köszönhetően pedig a tervek rövid időn belül valósággá váltak. Az anyaországi támogatás egy óriási előrelépés, mely lehetővé tette, hogy a három informatikai cég nagyot merjen álmodni és ilyen hihetetlenül rövid idő alatt tudja befejezni a munkálatokat. Az alapítók nem titkolt célja, hogy az irodaházban olyan kellemes, szinte családias légkört tudjanak kialakítani, melyben a fiatalok jól érzik majd magukat.”

“Az irodaházat a cégek saját fejlesztésű okosotthon rendszerrel szerelték fel, mindent mobiltelefonról működtetnek – a világítást, hűtést és a fűtést is. A fiatalok erős közösséggé formálódnak, és olyan környezetben dolgoznak, mely még nyugat-európai mércével mérve is kiemelkedő.”

“Erdudac Dániel, az ErdSoft vezetője elmondta, hogy Szabadka nem egy nagy város, Szeged viszont közel van, és a helyi fiataloknak nagyon vonzó, így nem volt könnyű vele felvenni a versenyt. A cég célja az volt, hogy olyan környezetet tudjon teremteni, melynek hatására a fiatalok igenis elgondolkodnak azon, hogy itt maradjanak és itt tervezzék a jövőt. Az ErdSoft célja, hogy vezető céggé nőjje ki magát a régióban és egyre több magyar szakembert tudjon foglalkoztatni.”

“Az alapítók abban bíznak, hogy Szabadka egy olyan regionális informatikai központtá növi ki magát, ahol a magyar fiatalok büszkén vállalnak majd munkát, és megtalálják boldogulásukat szülőföldjükön.”

Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat.